A 29.-ei hétvégén volt egy kisebb fajta fesztivál a városban, szóval szombat este Emilio bátyámmal  és néhány már megismert barátommal elmentem bulizni. A számok nagy része reggae stílusú volt, amit nem hallgatok orrba-szájba, de szerencsére azért beraktak egy-két olyan muzsikát is, amit én is kedvelek. Nekem 11-re kellett volna hazamennem, ám Emilio annyira megnyugtatott, hogy nem fognak haragudni a késésért, hogy végül csak egyre értem haza. Másnap reggel 5-kor keltem, mivel 6-kor indult az AFS-es busz Panamavárosba. A két órás út nagy részén aludtam. A fővárosban nem csináltunk sok mindent. Miután megejtettünk egy nagy sétát az egyik parkban, indultunk is tovább Gorgonába, az óceánpartra. Nem is értettem, hogy minek mentünk el Panamavárosba, ha meg se néztük a várost.

Gorgonába csak a Panamában tanuló diákok egy része jött, szóval nem minden magyarral tudtam találkozni. Vasárnap délutántól kedd reggelig voltunk az óceánparton. Ez idő alatt több fejtágításon, beszélgetésen és sportprogramon vettünk részt. Az orientáción többször is elfogott az éhség, amit a konyhás néni tudtára is adtam. Jó fej volt, mert valami kis dugi kaját, de legalábbis néhány nyugtató szót ( “már csak másfél óra ebédig” ) mindig tudott adni. Hálás voltam kedvességéért, így mindent hangosan meg is köszöntem. Remélem ezt nem felejti el, amikor majd következő orientáción éhes szájjal odamegyek hozzá. Hazafelé úton a helyi közlekedési eszközöket használtuk. Az AFS adott buszpénzt, felrakott valamelyik járatra és sorsunkra hagyott. Nagyon élveztem az utat. A levegő ezerrel süvített be emberek szálltak le és föl buszmegállónak nem nevezhető helyeken jó volt kicsit “helyinek” lenni. A 2 nap alatt eléggé kimerültem, így hát mikor haza értünk, gondoltam elmegyek és beszélek a helyi AFS-es taggal, hogy “hadd ne kelljen már” másnap iskolába menni. Jó fej volt mert megengedte, hogy 7 helyett 9-re menjek be.

A péntek kivételes nap volt a suliban: nem volt tanítás, helyette felvonulás, ill. “bulizás” volt. Reggel 9 óra környékén kezdődtek a programok, méghozzá azzal, hogy az utcánkra merőleges utcán az egész iskola felvonult, én itt csatlakoztam a csapatomhoz. Hangos zene, sípok  fülsüketítő hangja, tánc, ordibálás, éneklés, lufidobálás, nevetés közepette vonultunk végig a városon az iskoláig. Az első program kb. ennyi volt, így 11-re már újra otthon voltam. A következő program 1-kor kezdődött a suliban. Egyenruhában kellett menni. A tesi teremben “hatalmas” buli volt. Nekem sajnos nem igazán jött be a mulatozás, fáradtan, egyenruhában, délután 3-kor, világosban, reggae zenére, de hát ezt is ki kellett próbálni. Délután 5 környékén újra otthon voltam, majd 7-kor újra a suliban, de akkor már normális ruhában. Azt hittem, hogy ekkor lesz az igazán nagy party, ám tévedtem, mert csak “divatbemutatókat”, táncokat, ill. különböző műsorokat láthattam. Csalódottan jöttem ki a teremből, mert nagyon benne volt a lábamban a boogie. Már majdnem indultunk is haza testvéreimmel, amikor is egy – már korábban megismert- csaj odajött hozzám, hogy ma lesz házibuli valahol, és ha van kedvem jöjjek. Gabriel bátyámmal gyors fel is hívtuk mamát, aki azonnal elengedett minket, szóval már mentünk is partyzni. Csak 1-ig maradtunk de nagyon élveztem. Volt tánc, zene, csajok, minden ami kell. Olyan 60-65-en lehettünk. A legjobb az egészben az, hogy ezt másnap, szombaton megismételtem egy másik házibuliban. Jó mert itt Panamában, lazán megkérdezés nélkül elmehetek valakivel egy partyba. Bemutatkozok és már bulizok is. Az egyetlen ami nem igazán jön be, az a zene. Idővel biztos hozzászokok, de most még inkább a saját zenéimre buliznék.

A suli végre kicsit felgyorsult, bár még a közelében sem vagyunk annak ami otthon van. Angolból ill. matekból én vagyok az istencsászár, eddig mindent kenek vágok.  Azért ilyen se volt még, hogy toronymagasan verjek mindenkit valamilyen tantárgyban. Matekon sokszor én segítek (legalábbis próbálok), ha valaki valamit nem ért. Bartal Zsolt tanár úr jó hogy nincs itt. Sokszor olyan nagy az értetlenség, hogy itt a diákok kergetnék a tanárurat a sírba és nem fordítva, ahogy szokott lenni. Egyre több ismerősöm van a suliban. Az osztályból sokszor odajön hozzám valaki beszélgetni. A folyosón is sokan rám köszönnek, olyanok is akik nem is ismernek. De hát így köttetnek új barátságok. Sokszor hallok csajkuncogásokat ha elsétálok valamerre. Na még véletlen se gondolok arra, hogy esetleg rólam beszélnek miközben tág pupillákkal tekintetüket rám meresztik. Puszta véletlen lehet…

Az utca végén lévő kosárlabdázást hanyagolom, nem voltam már két hete. Nem tetszik a játék, iszonyat szabálytalanok. Támadásonként két-három fault az alap és én meccsenként kb. 4 technikait is ki tudnék osztani. E helyett inkább vettem egy Los Angeles Lakers-es labdát, és ahogy van időm és kedvem, lemegyek a folyópart mellett lévő nyitott kosárpályára. Rajtam kívül max. egy-két srác szokott csak ott lenni, szóval tudok másokkal is játszani ill. gyakorolni is. A folyópart nem csak a kosár miatt jó. Mostanság sétáimat a park helyett inkább ide intézem. Nagyon nyugis mert már a központon kívül van.